Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar cimerek

  Sokat hallani arról értekezni a jó - nem csak palócokat, hanem - magyarokat és a tót atyafiakat, hogy lenyúltuk egymás címerét. No jó, itthon csak a jó magyarok értekeznek arról, hogy a szlovákok ellopták a magyar címer bal oldalát (a heraldikai bal a címert szemlélőnek jobb oldalon van). Hogy a tót atyafiaknál is hallatszanak hasonló hangok, arról alább olvashattok. A heraldika tudományának vonatkozó megjegyzéseit az ELTE történelem segédtudományai tanszékének tanára, id. Bertényi Iván könyvéből, az Új magyar címertanból zanzásítjuk, ehhez pedig fölhívtuk magát a professzort is, foglaljon állást a kérdésben.

 A Reakció ugyanis úgy döntött, utánajár, mi az igazság a magyar-szlovák címervitában. Hogy igazság van-e, azt döntsék el a kedves olvasók. A mélyfúrást egy reakciós tudomány segítségével tesszük meg, ez pedig a feljebb már említett heraldika, amit a komcsik olyannyira reakciósnak tartottak – egyetemben a burzsuj genealógiával, ezek a tudományok ugyanis nem szolgálták a múlt végképpvaló eltörlését – hogy még egy tisztességes címert sem sikerült összehozniuk-lemásolniuk. Hát igen, ha a Rákosi-féle, címernek tulajdonképpen nem, csupán jelképnek nevezhető förmedvény, avagy a Kádár-féle, legalább már címerpajzsot fölmutató „heraldikai szörnyszülött" idején esély se lett volna ilyesfajta Kárpát-medence-közi címervitára.

Bertényi tanár úr a Reakciónak adott nyilatkozatában összefoglalta a szlovák címermítoszokat és az aktuális tudományos álláspontot. Eszerint két szlovák mítosz él(t) északi szomszédunknál címerükről, pontosabba a kettős kereszt szlovák voltáról. Az egyik úgy szól, hogy Cirill és Metód zászlójának rúdjáról mintázták a kettős keresztet, amelyet egy vatikáni templomban őriznek. A másik szerint – s ezt egy bécsi kanonok jegyezte fel először a 15. században – a kettős kereszt annak a jelképe, hogy a magyarokat kétszer térítették meg a szlovák papok (a második a pogánylázadások idején, a 11. században lett volna). Ezeket már a húszas években megcáfolta Kumorovitz Lajos és cseh kollégája (nem felejtettük el, hogy ekkor még nem létezett Szlovákia).

Azóta már a szlovákok is elismerik, hogy címerük a magyar államcímerből származik, érvelésük szerint a magyar királyok szlovák királyok is voltak (ha azt nézzük, hogy a Magyar Királyságban laktak szlávok, szlovákok is, igazuk van; ha azt, hogy a magyar király címei között nem szerepelt, hogy "a szlovákok királya", akkor nincs, de ne legyünk formalisták). Az 1993-as szlovák államcímer konkrétan egy Nagy Lajos-féle pecsét „felhasználásával” készült.

 Tehát nem a mai magyar avagy a Kossuth-címer „törésével”, ahogy a szakirodalom mondja. És itt érkeztünk el egy lényeges ponthoz. A címertan szabályai szerint a régi századokban a nemes sarjak közül csak egy örökölhette apja címerét (sokszor azt is csak annak halála után), a többieknek valamiféle változtatást, „címertörést” kellett végrehajtaniuk a családi címeren, hogy így meg tudják különböztetni magukat. Ilyesformán ugyan azt megjegyezte a professzor, hogy „egy fiatalabb nemzet lekopírozott egy idősebbet”, de a szlovák címer szavai szerint – ugyan a magyarból származik – lopásnak nem nevezhető. Fölhívta a figyelmet arra is, hogy vannak olyan vicces szlovák hangok, miszerint Magyarországnak kellene eltávolítania címeréből a kettős keresztet.

  Van itt azonban még pár bökkenő, mielőtt diadalt aratnánk. Mint az említett könyv írja, Nagy Lajos korában kezdték a királyi címert az ország címerének nevezni (persze ekkor a király címere talán nevezhető az országénak is, de az akkori államfelfogás gyökeresen különbözött a maitól). A kettős kereszt jelképét például gyaníthatóan III. Béla hozta magával Bizáncból. Hoppá, akkor a magyar címer bizánci nyúlás? Legalábbis félig?  Amúgy a feltételezések szerint Bizáncban vált „kettőssé” a hagyományos, Rómában használatos kereszt, amire Nagy Konstantin császár cserélte le a – heraldikában ugyancsak nagy karriert befutó (Német-római Birodalom-Habsburgok-Ausztria, Lengyelország, stb) - sast a római hadizászló rúdján. A „hármashalom” is csak a 13. század végén, V. István idején került a kettős kereszt alá, és a 14. század közepén állandósult.

 A vörössel és ezüsttel többször vágott mező 1202-ben, Imre király alatt tűnik fel először. Ebben azonban még oroszlánok is voltak (ugyancsak népszerű címerállat). Ez a vágásos pajzsmező pedig sok heraldikus szerint spanyol ihletettségű (Imre Aragóniából hozatott magával feleséget), a függőleges vörös-aranyra Imréék vízszintes vörös-ezüsttel válaszoltak. A szakemberek úgy gondolják, ezután az árpádsáv volt az Árpád-ház családi címere, míg a kettős kereszt a királyi hatalom jelképe. A két címer egyesítésére először a lengyel I. Ulászló királyunk vállalkozott. Utána hol külön, hol együtt, hol más variánsokban jelentek ezek a jelképek.

 A hétszer vágott mező Duna-Tisza-Száva-Dráva értelmezése 16., a hármas halom Tátra-Fátra-Mátra jelképisége pedig 18. századi találmány (de van, aki már korábban is az ország "három legnagyobb hegyével" azonosítja). Tulajdonképpen recepcióesztétikai szempontból persze nem kifogásolhatók ezek az elméletek, de ősinek semmiképp nem nevezhetőek. Egy szimpla koronaábrázolás a 14., a magyar királyi korona címerpajzsra helyezése a 16. század óta honos. 

 Várjuk tehát a hozzászólásokat „lenyúlták-e magyar címert a szlovákok” ügyben, a fentiek figyelembevételével. Szlovákok kontra magyarok, ködevők-sumerológia kontra akadémista történelemoktatás. Részemről meg vagyok elégedve a magyar címer szép történetével, és a szlovákok nagylajosi megoldása miatt sem háborodok fel. Mit gondoltok ti, jó magyarok és tót atyafiak?

Másolat a  www.reakcio.blog.hu oldalról

 

Fényképek

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.